Talán nem is nevezhető szemléletnek, a látásnak egészen más neme, elragadtatás, leegyszerűsítés, átszellemülés, kívánság, hogy az embert megérintsék, nyugalom.
A legnagyobb erőfeszítés arra, hogy az ember eggyé váljék és ha lehet szemtől szemben álljon azzal, amit szentély rejt. De ha az ember odanézne, semmit sem látna. Mégis, a nagy látnokok ilyen hasonlatokkal utalnak arra, hogy Istenhez miképpen kell közeledni és aki ezt az utalást elérti, ha a szentélyig hatol felőle tényleges tapasztalatot tud szerezni. /Plotinos. Enn. VI./
Négy ilyen pszichológiai remekművet ismerünk. Patanjali yogasutráit, a zen-t, a szuf-t, és a chasszidizmust. A különbségek nagyok, nagyobbak alig lehetnének, az archaikus India, a buddhista Kína és Japán, a mohamedán arabok, és a lengyelországi lengyelek között. De nem volt kor és hely, amikor a szellemi egészség ne lett volna időszerű. Az egészség pedig mindíg a vallás jegyében állott. És egy valamiben mind a négy megegyezik, az a tudás, amellyel az embert a felszabadulásban segíti. A filozófiák hozzájuk képest, mint a zen mester mondja, csak arra valók, hogy a gyermekek sírását csitítsák.
Hamvas Béla: Szufi
online itt
